Vizsgáljuk meg közelebbről a kommunikáció különféle összetevőit, két életegységet tekintve. Legyen egyikük „A”, másikuk „B”. „A” és „B” terminálok. Terminál alatt olyan pontot értünk, amely kommunikációt fogad, továbbít és küld.

Elsőként itt van „A” szándéka. Ez „B”-nél figyelemmé alakul, majd, hogy igazi kommunikáció menjen végbe, „B”-nél meg kell történjen annak a duplikálása, ami „A”-tól kiindult.

„A”-nak természetesen ahhoz, hogy kommunikációt bocsásson ki, eredetileg figyelmet kellett fordítania „B”-re, és „B”-nek hozzá kellett tennie némi szándékot ehhez a kommunikációhoz, legalább annyit, hogy meghallgassa vagy fogadja, tehát mind az oknak, mind a hatásnak van szándéka és figyelme.

Na már most, van még egy tényező, ami nagyon fontos. Ez a duplikálás tényezője. Ezt kifejezhetjük úgy, mint realitást, vagy kifejezhetjük úgy, mint megegyezést. E kommunikációs ciklusban az „A” és „B” között elért egyetértés mértéke lesz a realitásuk, és ezt mechanikusan duplikálással érik el. Más szóval, az ezen kommunikációs ciklusban elért realitás mértéke a duplikálás mennyiségétől függ. Hogy a ciklus első része végbemehessen, „B”-nek hatásként valamilyen mértékben duplikálnia kell azt, amit „A”, mint ok kibocsátott.

Azután „A”-nak, ezúttal hatásként, duplikálnia kell azt, ami „B”-től kiindult, hogy a kommunikáció befejeződjön. Ha ez megtörténik, akkor nincs káros következmény.

Ha „B”-nél, majd „A”-nál nem történik meg ez a duplikálás, akkor ennek végeredményeképpen egy befejezetlen akcióciklust kapunk. Ha például „B” a legkevésbé sem duplikálta azt, ami „A”-tól kiindult, a kommunikációs ciklus első része nem valósult meg, és ez nagyon sok véletlenszerűséget (előre nem jelzett mozgást), magyarázatot, vitát eredményezhet. Majd, ha „A” nem duplikálta azt, ami „B”-től eredt, amikor „B” volt az ok a második ciklusban, ismét egy befejezetlen kommunikációs ciklus fordult elő, melynek következménye a realitás hiánya. Ha pedig a realitást lecsökkentjük, akkor természetesen lecsökkentjük az affinitást is – a valaki vagy valami iránti szeretet vagy vonzódás érzését. Tehát ahol hiányzik a duplikálás, ott azt látjuk, hogy az affinitás esik.

Egy teljes kommunikációs ciklus nagyfokú affinitást eredményez. Ha e tényezők valamelyikét szétziláljuk, egy befejezetlen kommunikációs ciklust kapunk, és vagy „A”, vagy „B”, vagy mindkettő várja a ciklus végét. Ily módon a kommunikáció ártalmassá válik.

A befejezetlen kommunikációs ciklus úgynevezett válaszéhséget hoz létre. Egy egyén, aki jelzésre vár, hogy kommunikációját fogadták, hajlamos bármilyen beáramlást elfogadni. Amikor valaki nagyon hosszú ideje egyfolytában meg nem érkező válaszokra vár, akkor bármely, bárhonnan érkező választ beszippant, arra tett erőfeszítésként, hogy válaszhiányát orvosolja.

A befejezetlen kommunikációs ciklusok válaszhiányt idéznek elő. Nem nagyon számít, mik voltak, vagy mik lennének a válaszok, amíg valamennyire megközelítik az adott témát. Az viszont számít, ha valamilyen teljesen nem várt választ adnak, ahogy a kényszeres vagy megszállott kommunikáció esetén, illetve ha egyáltalán semmilyen választ nem adnak.

A kommunikáció maga csak akkor káros, ha az oknál kiinduló kommunikáció hirtelen, és nem következik a környezetből (logikátlan). Itt a figyelem és szándék megsértésének esete áll fenn.

Itt szerepet kap az érdeklődés tényezője is, bár sokkal kevésbé fontos. Mindazonáltal sok mindent megmagyaráz az emberi viselkedéssel kapcsolatban. „A”-nak az a szándéka, hogy „B”-t érdekelje. „B” pedig annak érdekében, hogy beszéljenek hozzá, érdekessé válik.

Hasonlóképpen, „B”, amikor kommunikációt bocsát ki, érdeklődő, „A” pedig érdekes lesz.

Itt a kommunikációs formula részeként (de annak kevésbé fontos részeként) az érdeklődő és érdekes állapotok folyamatos váltakozását látjuk, mindkét terminál, azaz „A” és „B” részéről. Az ok érdeklődő, a hatás érdekes.

Ennél némileg nagyobb fontossággal bír az a tény, hogy ha „A”-nak az a szándéka, hogy fogadják, akkor szükséges, hogy duplikálható legyen.

Ha „A” semmilyen mértékben nem duplikálható, akkor természetesen kommunikációját „B”-nél nem fogadják, mivel „B” – képtelen lévén, hogy „A”-t duplikálja – nem tudja fogadni a kommunikációt.

Példa erre, ha „A” mondjuk kínaiul beszél, míg „B” csak franciául ért. „A”-nak duplikálhatóvá kell tennie magát azáltal, hogy franciául beszél „B”-hez, aki csak franciául ért. Abban az esetben, ha „A” egy nyelvet beszél, „B” pedig egy másikat, és nincs mindkettőjük által ismert közös nyelv, akkor még egy lehetséges tényező az utánzás, és a kommunikáció mégis megtörténhet. „A” – feltéve, hogy van keze – felemelhetné a kezét. Ekkor „B”, feltéve, ha neki is van keze, felemelhetné a kezét. Majd „B” felemelhetné a másik kezét, és „A” is felemelhetné a másik kezét, és ezzel befejeződne egy utánzás általi kommunikációs ciklus.

Alapvetően minden dolog konszideráció (egy gondolat vagy meggyőződés valamiről). Azt gondoljuk, hogy a dolgok léteznek, tehát léteznek. A gondolat mindig az energia, a tér, az idő, és a tömeg mechanikái felett áll. Lehetnének ezektől teljesen különböző elképzeléseink a kommunikációról. Azonban tör- ténetesen ezek azok a kommunikációra vonatkozó elképzelések, amik közösek ebben az univerzumban, és amiket ezen univerzum életegységei használnak.

A kommunikáció itt megadott formulájával megvan az alapvető megegyezésünk a kommunikáció tárgyában. Mivel a gondolatok ennek felette állnak, egy emberi lénynek, a kommunikációs formulán túl, különös elképzelése támadhat arról, hogy pontosan hogyan kell kommunikációt folytatni, és ha ezzel kapcsolatban nincs általános egyetértés, akkor azt találhatja, hogy kívül maradt a kommunikáción.

Vegyük egy modern író példáját, aki ragaszkodik ahhoz, hogy minden szó első három betűjét el kell hagyni, vagy, hogy egyetlen mondatot sem szabad befejezni. Nem fog olvasóinál egyetértésre találni.

Mondhatni, létezik a természetes kiválasztódásnak egy állandó folyamata, ami kigyomlálja a furcsa vagy különös kommunikációs elképzeléseket. Az emberek, hogy kommunikációban legyenek, tartják magukat az itt megadott alapszabályokhoz, és ha bárki megpróbál túlságosan messzire eltérni ezektől a szabályoktól, egyszerűen nem duplikálják, és így gyakorlatilag kikerül a kommunikációból.

Ezzel elérkezünk ahhoz a problémához, hogy mi az, amire egy életegységnek hajlandónak kell lennie annak érdekében, hogy kommunikáljon. Először is az elsődleges forráspontnak hajlandónak kell lennie arra, hogy duplikálható legyen. Képesnek kell lennie legalább némi figyelmet szentelni a fogadópontnak. Az elsődleges fogadópontnak hajlandónak kell lennie duplikálni, hajlandónak kell lennie fogadni, és hajlandónak kell lennie forrásponttá válni, hogy egy kommunikációt, vagy arra egy választ visszaküldhessen. Az elsődleges forráspontnak pedig hajlandónak kell lennie fogadóponttá válni, amikor rákerül a sor.

Mivel alapjában véve gondolatokkal, nem pedig mechanikákkal foglalkozunk, azt látjuk, hogy az ok- és hatáspontnak olyan kedvében kell lennie, amelyben mindegyik hajlandó tetszés szerint ok vagy hatás lenni, hajlandó tetszés szerint duplikálni, tetszés szerint duplikálhatónak lenni, hajlandó tetszés szerint szerepet váltani, hajlandó a közöttük levő távolságot megtapasztalni, vagyis röviden, hajlandó kommunikálni.

Mikor egy egyénnél vagy egy csoportnál ezeket az állapotokat találjuk, épelméjű emberekkel van dolgunk.

Ahol a kommunikáció küldésére vagy fogadására való hajlandóság hiánya áll fenn, ahol az emberek megszállottan vagy kényszeresen küldenek kommunikációkat irány nélkül, és anélkül, hogy megpróbálnának duplikálhatóak lenni, ahol az egyének a kommunikáció fogadásakor csak csendben állnak, és nem nyugtáznak vagy válaszolnak, ott az ésszerűtlenség tényezőivel van dolgunk.

Néhány olyan állapot, ami egy irracionális vonalon előfordulhat: a duplikálhatóság elmulasztása, mielőtt valaki elindítana egy kommunikációt; azzal ellentétes szándék, hogy fogadják a kommunikációját; a hajlandóság hiánya egy kommunikáció fogadására vagy duplikálására; a hajlandóság hiánya a távolság megtapasztalására; a hajlandóság hiánya a szerepváltásra; a hajlandóság hiánya a figyelemre; a hajlandóság hiánya a szándék kifejezésére; a hajlandóság hiánya a nyugtázásra; és általában véve, a hajlandóság hiánya a duplikálásra.

Valakinek esetleg úgy tűnhet, hogy a kommunikációra az a megoldás, ha nem kommunikálunk. Az ember azt mondhatná, hogy ha eleve nem kommunikált volna, most nem lenne bajban. Talán van ebben valami igazság. Azonban egy ember annyira halott, amennyire képtelen kommunikálni, és annyira élő, amenynyire kommunikálni képes.

A kommunikáció tényezői

You must be logged in to access this course

Mindenek előtt

A kontroll anatómiája

A megértés összetevői - Affinitás, Realitás, Kommunikáció

Kommunikáció

Az érzelmi Tónusskála

Eszközök a munkahelyen/munkában

Az emberek típusai